Dr. Majzik Lajosnéról, Ilikéről emlékezem

Eleven képeket követek magamban most, amikor visszaidézni kívánom Ilikét, Dr. Majzik Lajosnét. Nagy örömmel, könnyen teszem ezt meg, hiszen egész lénye mélyen belém íródott.

Tudatosan készültem a gyerekekhez, főiskolai tanulmányaim mellett önszántamból belvárosi és külső kerületi iskolákat egyaránt látogattam, komoly feladatomnak tartottam a tanítói egyéniségek minél közelebbi megismerését. Már sok iskolát belülről ismertem, amikor a Felsőfokú Tanítóképző Intézet utolsó éves hallgatója voltam. A tanítási gyakorlatra kiírt pályázatok közül a Fehérvári utcai 12 évfolyamos iskolát választottam ki. Az iskolában nagy tantestület fogadott, sok tanító és tanár, jókora tanári szobában. Először megállni köztük nagyon megható érzés, egyben nehéz feladat egy éppen induló tanító számára.

Ebben a helyzetemben vett pártfogásába, egy tanítónő, akinek máig, mélyen bennem él az alakja: mély barna szemek, nagyon szép arc, fényes barna haja kontyba tűzve. Így szólított meg először: „Te valóban tanító akarsz lenni? Tudod, ez nagyon szép pálya, ha hivatássá válik, de még úgy is nagyon nehéz!”. Ezzel a mondatával vonta magára figyelmemet, azontúl kerestem az alkalmakat  a közelébe jutni: tanórákon és minden egyéb iskolai tevékenység idején figyeltem  gyerekekkel való munkáját.

Néhány hónap múlva én is a Fehérvári úti Iskola kinevezett tanítója lettem, csak jóval később tudtam meg, hogy Ilike javaslatával ösztönözte az iskola vezetőségét alkalmazásom érdekében. Leírt véleményében értékelte a törekvéseimet, önállóságomat, egyéni ötleteimet, dicsérte kitartó erőmet a jó tanítóvá válás elérésében. Így lehettem a szeretett tanítónő, Majzik Ilike, közelében még sok éven keresztül.

Legerősebb emlékképem róla az emberi tartása, amely sokféle élethelyzetben jellemezte őt, erős példává vált számomra. Emberi értékei hatottak rám, tenni kívántam azért, hogy fejlődjek, jobbá váljak. Nagy tisztelettel fordult az emberekhez, nevelőtársaihoz, éppúgy, mint a szülőkhöz, nem emlékszem, hogy bárkivel is nézeteltérésbe került volna. Kisszakaszos rendszerben a harmadik, negyedik osztályt tanította szívesen. Rövid idő alatt telt meg új osztályainak névsora, a szülők kérése nyomán. A szülők ragaszkodásukat úgy is kifejezték, hogy továbbadták egymásnak a nagyon jó ember és kiváló szakember ismérveit.

Szép arca túlnyomó részben mosolygós volt, egész személyisége belső harmóniáról árulkodott, amellyel az iskolai nehézségeket, munkahelyi konfliktusokat egyaránt bölcsen fogadta, azokat jó irányba terelgette. Leolvasható volt róla belső békéje, amellyel kollégáinak nagy tiszteletét vívta ki. Vitás, nehéz helyzeteket határozott, ugyanakkor mindig szeretetteljes megoldási javaslataival, megfontolt tanácsaival segített elsimítani, jobbra fordítani. Mindannyian kértük, vártuk véleményét, amely mérvadó volt számunkra. Szerényen, halkan mutatta a helyes irányt a tanári közösség mindennapi döntéseiben, annak ellenére, hogy a nyilvános szereplés sohasem lelkesítette.

Nyugalmat, melegséget árasztó lényével, kedvességével, természetes stílusával vonta magára a gyerekek figyelmét. Irántuk érzett nagy szeretetét bátran, bőséggel sugározta, emellett tanítói munkájában határozott, következetes volt velük. Tanítási órái szépen szerkesztettek, pontosan megtervezettek, tartalmasak, jó légkörűek voltak, mindig éreztem mögöttük lelkiismeretes, gondos felkészülését. Nagy szerencsének tartom, hogy tanítóvá érlelődésem folyamatában tőle is kölcsönözhettem az alapokat, ezért hálát érzek a mai napig.

Fiatalon is nagyon értékeltem kedves lényét, jelenlétét. Boldog vagyok, hogy az évek folyamán igazán szeretetteljes barátság alakult ki köztünk.

 

Winkler Márta